Marketing a koronavírus idején? Nem szabad elkapkodnia

Sajnos a koronavírus-járvány miatt rengeteg kkv került padlóra. Ezeket nem csak olvassuk, de látjuk, érezzük és tapasztaljuk is. Ilyenkor az első, amin a kis-és középvállalkozások spórolni kezdenek, azok a marketing kiadások. Mi azonban igyekszünk megnyugtatni a partnereinket, és óva inteni ettől. Hiszen lesz élet a járvány után is, és azok, akik teljesen lenullázzák a marketing büdzsét, bizony komoly hendikeppel indulnak.

Megjegyzés: Jelen írásunk természetesen azokra a kkv-kra nem vonatkozik, akik szó szerint az életben maradásért küzdenek. Nekik mi is azt tudjuk tanácsolni, hogy tényleg csak arra költsenek, ami feltétlenül szükséges, és a marketing-kiadások ne menjenek többek között a munkavállalók bérének kárára.

Optimalizálja (és csökkentse) a kiadásait

Nyilván gondosan át kell alakítani az éves költségvetést, és újra kell gondolni a marketing-stratégiát.

Kkv-k oldalról

Ehhez az első, és legfontosabb lépés, hogy tekintse át a bevételeket és a kiadásokat. Nyilván a bevételi oldal most jóval gyengébb – azonban a kérdés, hogy mennyivel. Ha például 50%-kal kevesebb bevétele keletkezik, akkor érdemes a költségeken akár 70%-ot is spórolni. Így keletkezik 20%-nyi vésztartalék arra az esetre, ha az “olló nagyobbra nyílik”, vagyis tovább csökken a bevétel.

Facebook-hirdetések

Nézze meg, milyen hirdetések futnak jelenleg Facebookon, és optimalizálja őket.

  • Ha x termék éppen nincs raktáron, és hiányos az ellátás, akkor kapcsolja le a hirdetést.
  • Amennyiben azt reklámozza, hogy maximum 2-3 napon belül házhoz szállítja a terméket, azt a hirdetést is érdemes megszüntetni, hiszen jelenleg a futárcégek rendkívül leterheltek, és közel sem biztos, hogy tudják ezt vállalni.

Google Ads

Egyelőre nem érdemes “előre gondolkozni” és szezonális, nyári termékeket reklámozni. Egyrészt, ha akadozik az ellátás, akkor több hetes csúszás is lehet a kiszállítással – ezt pedig a brand sínyli meg.

Másrészről pedig rengeteg ember vesztette el a munkáját, így nem biztos, hogy épp arra fókuszálnak majd, milyen napszemüveget vegyenek a nyári szezonra.

A hirdetések során figyelembe kell venni azt, hogy nem csak a mi cégünknek vannak anyagi nehézségei; hanem az emberek 90%-ának.

Mit csináljanak az éttermek?

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mihez kezdjenek az éttermek, akiknek be kellett zárniuk a helyet.

A legkézenfekvőbb megoldás az éttermek számára az, hogy digitalizálják a rendelést és átállnak kiszállításra. Jelen pillanatban ez tűnik az egyetlen járható, profitábilis megoldásnak rövid- és hosszú távon is. Ha nem tudja biztosítani azt, hogy az éttermi dolgozók szállítsanak ki, akkor érdemes leszerződni a Wolttal vagy a Netpincérrel, és rajtuk keresztül megoldani a kiszállítást.

Erről persze senkit nem szeretnénk lebeszélni, azonban azt tanácsoljuk, hogy ez csak a B-opció legyen. “A-lehetőségként” mindig az lebegjen a szem előtt, hogy a lehető legtöbb kollégának biztosítani tudja a folyamatos munkát és a fizetést.

Lojalitás és marketing

Sajnos sok vendéglátóipari-egységnél tapasztalni azt, hogy fizetési nélküli szabadságra küldik a dolgozókat. Ez azonban nem jó megoldás, hiszen nem várható el tőlük a lojalitás, és az, hogy 100%-ot beleadjanak a munkába, ha nem érzik azt, hogy megbecsülik őket, és kitartanak mellettük a nehéz időkben.

Ha van mozgástere, mindenképpen érdemes arra törekedni, hogy egyben tartsa a csapatot. Ha pedig elengedhetetlen, hogy megváljon valakitől, akkor legyen nagyon kíméletes, hiszen ez mindenki számára egy rendkívül embert próbáló időszak.

Azt, hogy a csapatunk és a cégünk még a koronavírus-járvány közepén is egyben van, egyébként is rendkívül pozitívan lehet kommunikálni a közösségi média-csatornákon.

A kommunikáció fontossága

Sok kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogyan is érdemes kommunikálni a social media-felületeken járvány idején. Klasszikusan kétféle megközelítés jellemző:

  • Posztoljunk úgy, mintha a koronavírus nem érintené a mindennapjainkat
  • Írjunk 70%-ban a járványról, hiszen mindenkit ez érdekel

Az igazság, mint mindig, itt is valahol a kettő között helyezkedik el.

Egyrészt: cégként, szolgáltatóként egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül a vírus mellett, hiszen szó szerint mindenkit érint.

Másrészt: nem lehet állandóan a vírusról írni, hiszen a marketing nem erre való.

Próbálja meg összekötni a járványt és a terméket! Például: ha póló webshopja van, érdemes kommunikálni, hogy a pamuton mennyi ideig él meg a vírus, illetve milyen higiénés megoldások lehetnek jók a járvány idején, a póló használata után. (90 fokos, kímélő mosás, érdemes teafaolajat csepegtetni az öblítőhöz satöbbi.)

Ez az üzenet jó, ha pozitív, hiszen az embereknek most nagy szükségük van arra, hogy lássák a fényt az alagút végén.

Minden rosszban van valami jó…

… ilyenkor ugyanis van idő azokra a marketing-tevékenységekre, amelyeket eddig valami miatt elhalasztott.

  • Létrehozhat egy Instagram-oldalt és kialakíthatja cége Instagram marketing-stratégiáját
  • Keresőoptimalizálhatja (SEO-zhatja) a weboldalát
  • Írhat hírleveleket, amiket elküldhet az ügyfelének
  • Elvégezheti a szükséges karbantartásokat a weboldalán

Persze a cég irányítása, válságkezelése mellett mindezekre nem mindig jut ideje az embernek. És ezért vagyunk mi, hogy segítsünk Önnek ezekben a nehéz helyzetekben. Így, amennyiben:

  • új, keresőoptimalizált és reszponzív (mobil-barát) weboldalra,
  • SEO-ra
  • Videómarketingre
  • Blog cikkekre
  • Weboldal karbantartásra
  • Facebook- és Instagram marketingre,
  • valamint hírlevelekre van szüksége

keressen fel minket bátran. A nehéz időkben ugyanis szakszerű marketingre van szükség, mi pedig ebben tudunk segíteni.