Tudjuk, mire gondol. Már megint egy újabb közösségi oldal, amire mindenképp regisztrálni kell a cégemet, hiszen sok embert lehet vele elérni satöbbi, satöbbi…

Ez részben ugyan igaz, valójában azonban sokkal többet rejt magában, mint csak egy újabb közösségi oldalt. Egy hatékony Instagram marketinggel ugyanis megszólíthat olyan potenciális vásárlókat is, amelyeknek az Ön KKV-je kvázi egy vakfolt volt.

Hogy mire gondolunk pontosan és tulajdonképpen miért is jó ez? Nézzük szépen sorjában.

Mi az az Instagram?

Az Instagram (vagy ahogyan azt a köznyelvben nevezik, Insta) egy applikáció, amelyet leginkább mobilon használnak, de PC-n is elérhető. Bár 2010-ben indult, hazánkban a KKV-szektorban még mindig nem annyira elterjedt és kevésbé megbecsült, mint például a Facebook. Azonban ez nem számít hátránynak, sőt leginkább ebben rejlik a varázsereje.

Ugyanis az Instagram - legalábbis hazánkban - egy olyan busz, amely épp csak most indult el az állomásról. És ha elég gyorsan fut, még elérheti.

Milyen célcsoportot szólíthat meg és hányan használják?

Az Instán leginkább az Y-generáció tagjai, vagyis az 1980 után születettek vannak jelen, azon belül is a női felhasználók. A Pikrea kutatása szerint 2017. szeptemberében még csupán 1,5 millióan használták az alkalmazást, ami 1 évvel később már 2 millió felhasználóra emelkedett.

A fiatal felnőttek (18-24 éves korig) közel 700 ezren, a 25-34 éves korig 540.000-en, a 35-44 éves korosztályon belül pedig 340.000-en használják aktívan az alkalmazást.

Az organikus (tehát nem fizetett) elérések száma is több, mint Facebookon, azonban sajnos hasonlóan a másik platformhoz, a fejlesztők itt is csökkentették az arányt. A híres polihisztor, Gary Vaynerchuk azonban ennek is nagyon jól megfogta az előnyét:

„Lehet siránkozni azon, hogy az algoritmus korlátozza az organikus eléréseket a közösségi felületeken, de ne felejtsd el a legfontosabbat: még mindig INGYEN tudod tömegekhez eljuttatni a termékedet!”

Nem kell feltétlenül szeretni a közösségi médiát, azonban érdemes belegondolni abba, hogy cégvezetőként annak idején mennyi pénzt, időt és energiát fektetett a hagyományos marketingbe: plakátok, reklámújságok és szórólapok. Ezek ráadásul nem is biztos, hogy éppen jókor és jó helyen találták meg az aktuális célközönséget. A közösségi média - így pedig az Instagram is - azonban ingyenes és sok emberhez elér - amennyiben persze megfelelő szakember kezében van a marketing.

(Itt persze érdemes hozzátenni, hogy az ingyenes nem vonatkozik a célzott Insta hirdetésekre, valamint a szakembert is meg kell fizetni. Ennek ellenére még így is töredéke annak a pénznek, amit anno az offline marketing során elkölthetett az ember.)

Kommunikáció az Insta felületén

Sok vállalkozás azért ódzkodik ettől a platformtól, mert kizárólag képek és videók segítségével lehet kommunikálni a célközönséggel. Azonban ez alkalmat ad arra, hogy olyan kreatív megoldásokkal árassza el a követőit, amelyekre a konkurencia nem képes.

Ezenkívül a hashtag (jelölése #) tulajdonképpen címkézés, amellyel remekül kategorizálható és utánkövethető a tartalom. Például a #karacsonyiajandek #sajatmarka jelölésekkel jól szegmentálhatóvá teszi, hogy épp egy karácsonyi ajándékötletet posztolt.

Ráadásul egy viszonylag új szekció az Instagram Shop, amelynek segítségével termékeket adhat el az alkalmazás felületen.

Miért előnyös tehát az Instagram?

Összegezve tehát miért is érdemes cégével az Insta felületére regisztrálnia?

  • Kiválóan alkalmas a brandépítésre
  • Új célközönséghez juttathatja el a termékét/szolgáltatását
  • Online vásárlásra is alkalmas
  • Jól nyomon követhető, ezáltal kiválóan használható új ügyfelek szerzésére
  • Növelheti az elköteleződést a márkája iránt

Az Insta erejét kihasználva tehát nemcsak ismertté teheti a márkáját, hanem kvázi egy új piacra törhet be. Természetesen nem kell mindent az alapoktól megtanulnia, hiszen a szakértőnk mindenben a segítségére lesz. A célunk pedig az, hogy egy igazán hatékony Instagram marketinggel a konkurencia elé hozhassuk a cégét.